A színek szerepe a lakberendezésben
2008-07-31

Ahogy Goethe, a nagy német költő és filozófus mondja: „a szín a fénynek derűs tettereje és mély bánata.” De mi az a szín? Vannak, akik most döbbennek rá először, hogy a szín önmagában nem létező, az anyagoknak egy olyan tulajdonsága, amely fény hatására jön létre. Azok az anyagok, amelyikek a fényt jobban elnyelik, azok lesznek a sötétebb színűek (végül feketék) - amelyek viszont jobban visszaverik, viasztükrözik, azok lesznek a világosabbak (végül fehérek). Ez a festékek titka is. A fény nem más, mint elektromágneses hullámok sokasága, azonban különbözőféle pigment anyagokkal kölcsönhatásba lépve, szebbnél szebb színárnyalatokat hoznak létre, szinte korlátlan sokféleségben. Az ember szeme több millió színt képes megkülönböztetni. A nap fényét telítettsége miatt fehérnek, míg az eget ugyanezen okból, kéknek látja, de fény hiányában csak feketének, mint a poklot. Az ember a magát körülölelő anyagi világban, hogy tájékozódni tudjon, a színeket hívja segítségül. Léteznek veszélyt sejtető, tiltószínek, mint a piros és léteznek hívogató színek, mint a kék vagy a zöld. A színek e tulajdonságuk révén lehetnek hangulatkeltők. A piros, tilt, izgalomba hoz, a zöld megengedő, nyugalmat áraszt. A színek világa olyan gazdag és annyira emberek felettien rejtélyes lélektani hatással bírnak, hogy környezetünkben és a lakberendezésben, mint hangulatkeltő eszközt önmagukban is felhasználhatjuk otthonunk-munkahelyünk teljes átformálására, anélkül, hogy a meglévő berendezési tárgyainkhoz hozzá kellene nyúlni.
Amikor belépünk egy lakásba vagy irodába, az elénk táruló látvány, a megannyi színhatásával azonnal meghatározza a térhez való viszonyunkat, hangulatunkat és szimpátiánkat. Ezáltal rögtön véleményt formálunk a lakókról, dolgozókról is, vagyis amikor színt választunk a dekoráláshoz, magunkról is véleményt mondunk, mások számára kitárulkozunk. Otthonunkat-irodánkat elsősorban magunknak és nem a látogatóknak rendezzük be! Barátságos otthon-iroda, harmonikus, meleg hangulatát, csakis a minket körülvevő, velünk együtt élő berendezési tárgyak együttes színhatásának figyelembevételével tudjuk megtervezni, átformálni. A térélményünket is tudjuk alakítani a színek helyes megválasztásával. A nagyobb szoba, hogy kisebbnek, meghittebbnek tűnjön, vagy a szűkre sikeredett helyiséget, hogy tágasabbnak érzékeljük, nem kell hozzá más, mint egy jól választott színes átfestése a falaknak. A világos háttér előtt a sötétebb színek hátrébb kerülnek, míg a sötét háttér elé helyezett világos színek, szinte kiugrani látszanak az előtérbe. A sötét mennyezet lenyomja a teret, a világos felemeli. A színek hőérzetünkre is hatással vannak, ezért megkülönböztetünk hideg és meleg színeket. Az északi tájolású helyiségeket, ha narancsba hajló sárga színre festjük sokkal barátságosabbnak érezzük, míg egy nap tüzétől felhevített, nyugati fekvésű helyiség falait, ha kékre színezzük, sokkal elviselhetőbbé teszi ott tartózkodásunkat.
A színek összeválogatásánál figyelembe kell venni a természetes és mesterséges fényviszonyokat, a helyiségek arányait és méreteit, a bútorok anyagát a kárpitanyagok milyenségét, de fontos tényezők a padlóburkolatok, a szőnyegek, a függönyök és az összes díszítésre szolgáló tárgyak is. Miden tárgynak és színnek megvan a maga jelentősége egy harmonikusan berendezett lakás-iroda összképében. Ha egy kisméretű helyiséget szeretnénk kifesteni, akkor arra törekedjünk a színek megválasztásánál, hogy a teret tágítani kell, amit csak oly módon érhetünk el, hogy ha a falakat halvány, visszafogott színre, pl. víz-zöldre, jég kékre, világos lilára, krémre vagy galambszürkére festettjük.
Vissza