A gyermekszoba kialakítása csecsemőkortól a felnőtté válásig változó

Lakás a lakáson belül

2008-02-19 Lakás a lakáson belül A gyerekek birodalmának kialakítása csecsemőkortól a felnőtté válásig változó igényű és folyamatos feladat. Kiindulási pontnak tekinthetjük azt az igényt, hogy minden családban kellene önálló, elkülöníthető élettér a gyermekek számára. Minden ember fejlődését erősen befolyásolja, sőt meghatározza a szülő-gyermek kapcsolat és a környezet. Az első ingerek: a megteremtett nyugalom, biztonság, rend, tisztaság, fény, szín, hang – és még sorolhatnánk – felnőttként is elkísérnek mindannyiunkat. A gyerekszoba lakás a lakáson belül. Lakójának háló-, dolgozó- és vendégszobája is egyben. Ehhez az összetett funkcióhoz legtöbbször kis alapterület társul, gyakran pedig két-három gyermek osztozik rajta. Tovább bonyolítja az alaphelyzetet, ha ezek a gyerekek különneműek. Kezdjük a helyiség kiválasztásával. Tájolását tekintve ideálisnak a délkeleti, illetve délnyugati fekvés tekinthető. Így derűs és napfényes lesz a helyiség, de elkerülhető a túlzott felmelegedés. Az északi tájolás nem ajánlott, mert rideg és nem éri az éltető napfény. Ügyeljünk arra is, hogy a gyerekek birodalma a lakás nyugodt területére kerüljön, így minden körülmények között biztosított lesz a zavartalan alvás és tanulás. Ebből következik az is, hogy semmiképp sem lehet átjáró szoba. A gyerekszoba nem felnőttnek készül, erről sok szülő megfeledkezik. Mások a méretek, különösen a kicsik esetében, hiszen ők a padlószint közelében élnek. A kevés beleélő képességgel rendelkezők üljenek le a földre, és nézzenek körül a felnőttek világában. Félelmetesen nagy, elérhetetlen és veszélyes minden ebből a nézőpontból.


Vissza
Könyvespolcok otthonra - könyvtár a lakásban

Könyvespolcok otthonra - könyvtár a lakásban

2012-01-18

A legtöbb ismerősöm lakásában gondot jelent a könyvek elhelyezése. Mindig több van, és egyre több lesz, mint amennyire számítottak. A könyvespolcok roskadoznak, több sorban egymás előtt, mögött, egymást takarva álldogálnak a...

Növényt a fürdőszobába?

Növényt a fürdőszobába?

2012-01-10

A fürdőszoba páradús levegője sok szobanövény számára ideális hőmérsékletet és páratartalmat biztosít. A növényeket tarthatjuk polcon, sarokpolcon, szekrényke tetején, kád sarkában, akár WC tartályon is.  

Kis lakás berendezése okosan

Kis lakás berendezése okosan

2012-01-04

Kis lakás, nagy öröm. Tippek garzonlakás helytakarékos berendezéséhez. Hogyan lehet egy kicsi garzonlakást, vagy egyáltalán bármilyen kicsi lakást, konyhát, fürdőt helytakarékos megoldások segítségével okosan berendezni?

Főoldal | Szolgáltatás | Termékek | Referenciák | Kacsolat | Hírek | Akciók | Letölthető dokumentumok | Ajánlatkérés | Játékos irodatervező
Online marketing tanácsadás: Standard-Team Kft. Honlapkészítés, keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox