Színek az irodában
2008-09-29

Sokan úgy gondolják, hogy színek, csak azért, mert a szemünkkel érzékeljük őket, kizárólag vizuális hatást fejtenek ki. Valójában azonban a színeknek komoly fiziológiai és lélektani hatásuk van bennünk, radikális és azonnali reakciót váltanak ki minden élőlényből. A színek lélektana
Tudományosan fogalmazva, a szín a fogalom alkotásának egyik legfontosabb összetevője.
A természetben a színek megfelelő ismerete a túléléshez elengedhetetlenül fontosnak számít. A ragadozókat, a mérgező bogyókat és ellenséges környezeti tényezőket színükről lehet fel-ismerni, de az egyes példányok közötti kommunikációban is jelentős szerepe van a látványnak.
Így egyáltalán nem meglepő, hogy a civilizált világ és az üzleti élet egyes területein is megjelennek az évmilliók alatt megtanult színek.
Ha megpróbáljuk mélyebben megismerni a lélektani hátterét a színeknek, felismerhetjük a különböző árnyalatok és kombinációk kulturális és hagyományos gyökereit. A pszichológiai alapok ismeretében pedig olyan tudás birtokába kerülhetünk, amellyel még hatásosabbá és eredményesebbé tehetjük a kommunikációs anyagainkat. A színekkel az irodai környezeten, a cég megjelenésén és a reklámokon keresztül az evolúció során kialakult ösztönökre tudunk hatni.
Színek a munkahelyen
A színeknek a munkavégzésre gyakorolt különleges hatását csak a közelmúltban sikerült fel-fedezni. A 80-as években Angela Wright, pszichológus széleskörű kutatást végzett a színminták emberi viselkedésre gyakorolt hatásával kapcsolatban. A színminták erős érzelmi reakciókat képesek kiváltani, és ezért van az, hogy ennyire gyorsan és hatásosan befolyásolhatják viselkedésünket.
Angela Wright a kutatásai alapján kidolgozott egy rendszert, amellyel felhasználhatók a szín-lélektani ismeretek a kereskedelmi élet területén is. A divattervezők már régóta tudatában vannak, hogy egy öltözék milyen színösszeállításban lesz a leginkább kelendő. Más területe-ken, ahol egy-egy vállalat forgalmának fontos eleme a megfelelő marketing, a színek (a nép-szerűség kiemelten fontos összetevőjének) választása sokszor a pillanatnyi ötleteken és a véletlenen múlik.
Az Angela Wright által kifejlesztett 'Színek Hatásai' rendszert az elmúlt 15 év során sikeresen alkalmazták nagyvállalatok reklámstratégiájának vagy emblémáinak meghatározása során.
A megfelelő színkombinációk meghatározása során először a kommunikálandó üzenetet vizsgálják meg, így a választott elemek segítenek a célcsoport hatásosabb és pontosabb elérésében.
Persze nem csak kívül, hanem az irodák belsejében használt színekkel is komoly eredményeket lehet elérni. A munkakörnyezet megfelelő dekorációja és a személyzet ruházata nagy hatással van az alkalmazottak munkájára és a betérő ügyfelekre egyaránt. Bizonyos színek használatával az egyes munkafázisokban hatékonyabb munkavégzés és kellemesebb környezet érhető el. Viszont a rossz összeállítások nem csak az üzleti sikert veszélyeztethetik, hanem stressz és feszült légkör kialakulásához is vezethetnek.
Hatásos színes kommunikáció
Akár a vállalati megjelenést, akár egy termék csomagolását újítjuk meg, a színek helyes meg-választásával hatékony üzenetet kommunikálhatunk.
Egy ügyes kombinációval nem csak a versenytársak közül emelkedhetünk ki, hanem a meg-célzott vásárlók figyelmét is magunkra irányíthatjuk.
De ha a színek hatását figyelmen kívül hagyjuk, akkor az üzenet célt téveszthet és akár negatív hatást is kifejthet, amelynek bizony fájdalmas pénzügyi következményei lehetnek.
Amellett, hogy a tervezés többi részének is (szöveg és grafika) érezhető hatása van, nincsen egyetlen más esztétikai elem sem, amely önállóan akkora hatással lenne a döntéshozásra, mint a szín.
A reklámok világa egyre inkább erre az elemre épül, miközben a vállalatok hatékony megjelenése egyre fontosabb az üzleti siker elérésének érdekében.
A weblapokon használt élénk színek hatékonyan kommunikálhatják a cégek üzeneteit, de a nyomtatott anyagok szabványos, színes elemei még ennél is fontosabbak az egységes kommunikációban. A jól kialakított színekkel az üzleti levelek, sőt akár a számlák is a vállalat elismerésének és ismertségének előmozdítói lehetnek.
Mindezen anyagok jó minőségű előállításához viszont megfelelő megoldásokra van szükség. Hiába jók a választott színek, ha a nyomtatásban máshogy jelennek meg, akkor a várt hatás nem érhető el.
Vissza