
Könyvespolcok otthonra - könyvtár a lakásban
2012-01-18A legtöbb ismerősöm lakásában gondot jelent a könyvek elhelyezése. Mindig több van, és egyre több lesz, mint amennyire számítottak. A könyvespolcok roskadoznak, több sorban egymás előtt, mögött, egymást takarva álldogálnak a könyvek. A szép sorok tetején keresztben hevernek azok a darabok, amik már végképp sehol nem fértek el.
Könyvespolc rendezetten
A gyerekek könyvei eleinte helyes kis polcokon, majd a játékkosárban burjánzanak el, egy idő után pedig az ágy fiókjában, íróasztalon, mindenhol átveszik az uralmat. Mindez lehet igazán bájos, otthonos és könnyed. Viszont őrült nehéz takarítani.
Könyvespolc kiválasztásának szempontjai
Ha tehát ennél rendezettebben szeretnénk megoldani a dolgot, akkor előre gondolkodjunk. Nézzük meg, hogy a könyveink mennyi helyet foglalnak. Praktikus folyóméterben mérni: milyen hosszú polc kell majd ahhoz, hogy mindazt, ami van, elhelyezzük rajta. A nagyobb atlaszokat, albumokat, lexikonokat szélesebb, a kisebb alakú szépirodalmat keskenyebb polcra is tehetjük. Az a jó, az az ideális, ha egy sorban el tudjuk helyezni a könyveket: a hátsó sorban lévők igazságtalanul háttérbe szorulnak.
Ideális könyvespolc
Szebb a könyvespolc, ha nem sokkal magasabbak a sorközei, mint a rákerülő könyvek. Hacsak nem lebegő polcokkal dolgozunk, amelyek mintha támaszték nélkül nyúlnának ki a falból – ezeknél jó, ha levegős, szellős és tágas a térhatás – próbáljunk olyan polcokat venni vagy beépíteni, amelyek tényleg jól kihasználják a teret. Színes, változatos látvány lesz, hiszen a könyvek gerince látszik majd a polcba mélyen benyúló sötét árnyékok helyett.
Attól függően, mennyire szeretjük a könyveket és mennyire szeretnénk hangsúlyozni őket: kaphatnak színes, fényes, vagy akár megvilágított helyet is a lakásban. A képen a zöld könyvespolc feltűnő és drámai, de nagyon jól mutat. Természetesen azért vegyük figyelembe, hogy ha nincs könyvtárunk, egyik helyiségünk fő funkciója sem az, hogy a könyveket tárolja és bemutassa. Ne vegyük el a hangsúlyt a fontosabb funkcióktól, igyekezzünk harmóniában és egységben tartani a szobát.
Könyvespolcaink helye a lakásban
A könyveket, könyvsarkot vagy csak könyvespolcot igyekezzünk ott elhelyezni, ahol tényleg olvasni fogunk. Különben csak hurcoljuk magunkkal a köteteket, és szétdobáljuk őket a lakásban. Általában mindent próbáljunk meg ott elhelyezni, ahol később szükség lesz rá.
Utolsó gondolat: a gondosan kiszámított polcigényt szorozzuk meg kettővel, de legalább másféllel. Ijesztően hamar kinőjük a könyvespolcainkat. Ami nagyon jó. Olvassunk sokat!
Schwerteczky Adrienn lakberendező
Vissza
