Mely színeket hol és hogyan érdemes alkalmazni a lakásban?

Színek a lakásban: mit, hol és hogyan?

2011-04-05 Színek a lakásban: mit, hol és hogyan?

Mindenki számára ismerős, hogy a különféle színek különféle módon hatnak a hangulatunkra. Tekintsük át, mely színeket hol és hogyan érdemes alkalmazni!
 

1. Kiegészítő és kontrasztos színek

 

Kiegészítő (komplementer) színek azt jelentik, hogy olyan színeket használunk, melyek harmonizálnak egymással. Kontrasztos színek esetében ellentétes színekről van szó, melyek együttes hatása jóval drámaibb. Fontoljuk meg, hogy mire használjuk majd a helyiséget és milyen hangulatot szeretnénk ott teremteni: inkább nyugodtat és pihentetőt (akkor használjunk kiegészítő színeket), vagy élénkítőt és felemelőt (ezt kontrasztos színek használatával érhetjük el).

 

2. Atmoszféra

 

Ha azt szeretnénk, hogy a szoba levegős és világos legyen, válassszunk kiegészítő színeket, illetve lágy, sápadt árnyalatokat. A meghitt, barátságos atmoszféra érdekében használjunk melegebb tónusokat, mint a mély barack, a terrakotta vagy a mustár. Ha drámai hatást szeretnénk elérni, a kontrasztos minta és a gazdag tónusok a helyes választás.

 

3. A szoba elhelyezkedése

 

Az északi fekvésű szoba, a közvetlen napfény hiánya miatt kissé hideg lehet. Ha meleg légkört szeretnénk teremteni, válasszunk melegebb színeket a kompenzáláshoz. Déli fekvésű szoba esetén akár egész nap meleg fények lehetnek a szobában. Itt hűvösebb színek – mint pl. a sápadt kékek és zöldek - használhatóak anélkül, hogy a szobát hidegnek éreznénk. Ha most költözünk be új otthonunkba, bölcs dolog előre megvizsgálni a fényhatásokat, mielőtt elhatároznánk, hogy meleg vagy hideg árnyalatot szeretnénk. Az ablak mérete és színe, valamint az ablak fényáteresztő képessége szintén befolyásolhatják a szobába áramló napfény mennyiségét.

 

4. Világítás

 

Milyen nagyok az ablakai és mennyi természetes fényt kap a szoba? Gondoljuk át, hogy mennyi fényt használunk napközben és este! A mesterséges fény segít felderíteni a komor területeket és nagyobb helyérzetet teremthet. Ezért fontos, hogy ellenőrizzük a kiválasztott színmintát mind természetes, mind mesterséges fényben, hiszen a megvilágítás hatással van a színekre.

 

5. Különleges tulajdonságok

 

Van-e olyan különleges építészeti jellegzetessége a szobának, melyet érdemes figyelembe venni? Például a kandalló, egy képkeret vagy mennyezetdíszítés, mind-mind olyan egyedi felületek lehetnek, melyeket érdemes kiemelni, vagy beépíteni az elképzelésekbe. Egy bizonyos részlet például kifejezhet egy adott történelmi kort is, melyet erősíthetünk az adott korszak színeinek felhasználásával.

 

6. Bútorozás

 

Csak keveseknek áll rendelkezésükre üres szoba az induláshoz. Meglévő szőnyegek és függönyök cseréje költséges lehet, ám elképzelhető, hogy ezek a tárgyak beilleszthetők az új színrendszerbe és összehangolhatók azzal. Ha összhangba kívánjuk hozni a régi függönyök vagy szőnyegek színét az új festékkel, érdemes kiegészítő vagy ellentétes színeket használni a dekorációhoz. A már meglévő bútorokhoz okosan kiválasztott új színek teljesen új arcot tudnak kölcsönözni egy helyiségnek.

 

7. Felület típusok

 

A fal kisebb egyenetlenségeinek elrejtésére használjon Levis szórható glettet vagy Supralux Tilatex beltéri glettet.

 

8. Helyiség méretek

 

A színek segítenek a szobák méretét korrigálni: a világos színek széttolják a falakat, míg a sötétek összehúzzák azokat. Például egy mélyebb szín egy magas mennyezeten segít a magas mennyezetet lejjebb hozni és a szobát otthonosabbá tenni. Egy szűk szoba szélesebbnek látszik, ha a végfalat sötétebbre festjük, mint a főfalakat. Az előszobákat jóval élőbbé tehetjük, ezzel elkerülhetjük a folyosó hatást, ha okosan választjuk ki a színeket és a dekorációt.

 

9. Stílus-lap készítése

 

A különböző színhatások elérése érdekében a belsőépítészek "stíluslapokat" használnak. Mi is összeállíthatjuk saját stíluslapunkat, ha egy nagyméretű kartonlapra felragasztunk festék-színmintát, szövet- és szőnyegdarabot, valamint képeket magazinokból, melyeken különböző kiegészítők vannak. Ezzel képet kaphatunk arról, hogy az elképzelt szoba milyen hatású lesz.

 

10. A színkör használata

 

A színkör egy rendkívül hasznos eszköz, kipróbált és bevált módszer. Segít könnyedén kiválasztani a kiegészítő és az ellentétes színeket. A kiegészítő színek egymás mellett találhatóak, míg az ellentétesek egymással szemben.


 




Vissza
Vidékies stílus a konyhában

Vidékies stílus a konyhában

2012-04-17

Az igazi otthon központja mindig a konyha, a vidékies stílus pedig a városban is elfér.

Ahol a csíkok uralkodnak

Ahol a csíkok uralkodnak

2012-04-11

A Fülöp-szigeteken lévő kis lakást egy divattervező birtokolja, ám bármennyire is ért a látványhoz, a lakberendezési és belsőépítészeti feladatokat még profibbakra bízta.  

Új energiacímkék

Új energiacímkék

2012-04-04

2011 végétől új energiacímkét kaptak az Európai Unióban forgalmazott háztartási gépek és tévékészülékek. Az új címkék átláthatóbbak, nyelvtől függetlenek és több információt tartalmaznak.

Főoldal | Szolgáltatás | Termékek | Referenciák | Kacsolat | Hírek | Akciók | Letölthető dokumentumok | Ajánlatkérés | Játékos irodatervező
Online marketing tanácsadás: Standard-Team Kft. Honlapkészítés, keresőoptimalizálás, keresőmarketing: Abfox